Az éppen magunk mögött hagyott április hónap másik elnevezése a régi naptár szerint: Szent György hava. Jeles nap volt a mezőgazdaságban, ehhez kötődött a legelőre kihajtás időpontja, hiszen ilyenkorra már kellően megerősödnek a rétek a taposás tűréséhez. “Sárkányölő” Szent György egyébként a lovasok védőszentje is, mindig lóháton ábrázolták. A “sárkány” megölése a fény győzelmét szimbolizálta a gonosz felett. De hogyan került ebbe a mítikus körbe a ló?
A régi világ csatáiban a lovas katonák váratlanul, gyorsan tudtak lecsapni az ellenségre, a ló testtömege, fordulékonysága is segítette őket. Ha közelharcba kerültek, lóhátról felülről lefelé tudtak hadakozni, ami előnyt jelentett. Ezen túl lovuk helyet csinált számukra a forgatagban és szorult helyzetben akár küzdött is értük: ágaskodott, patájával kivágott a gyalogos támadóra. Később a barokk korban a harci méneknek ezt a tulajdonságát művelték ki a spanyol iskola föld feletti gyakorlataiban: az iskolaugrások eredeti célja a tisztek, uralkodók biztonságának növelése volt azáltal, hogy olyan lovat adtak alájuk, akire bármilyen helyzetben számíthattak.
Manapság már más szerepkörben kaphatunk támogatást a lótól: ha társként vesszük igénybe, akkor segít merőben új perspektívából ránézni egy adott helyzetre, ami ötletet ad a megoldáshoz.
Utóbbi sok esetben “belső sárkányunk legyőzését” jelenti, amit hívhatunk akár korlátozó hiedelemnek, elakadásnak, vagy problémának, legyőzését pedig coachingnak…
Fotó: Szent György szobor Kolozsváron, Wikipedia
